ADHD
Hogyha ezt olvassa, akkor valószínűleg egy ideje már felmerült Önben, hogy ADHD-val küzdhet, de lehet megkérdőjelezi magát, mert a klasszikus sztereotípiák nem jellemzőek Önre: sose verekedett osztálytársaival, az iskolában csak jó jegyei voltak, esetleg kiemelkedő a munkájában – csak éppen az adminisztratív teendőknél vérzik el.
Nagyon kisarkítva egy ADHD-s fejlődési út két területen okozhat eltérést: érinti a motoros- és a végrehajtó (vagy kontroll) funkciókat. Az érintett területek a központi idegrendszer érése mentén az életkorral átalakulnak, enyhülnek – de a magtünetek alapvetően nem nőhetőek ki, így felnőttkori életpályát is meghatározzák.
A túlmozgásos tünetek széles pályán mozognak, nem feltételen jelennek meg látványosan (pl. általános iskolában valaki kimászik az ablakon, míg mások csak túl sokat rajzolnak a tankönyveikbe). Ezek idővel enyhülnek, látszólag el is múlhatnak: helyüket serdülő kor körül átveszi egy fokozott beszédkényszer, ami pár éven belül internalizálódik és folyamatos belső monológgá alakul. Emellé a belső monológ mellé gyakran társul szorongás: egy érintett folyamatosan megkérdőjelezi magát, nehezebben tud ellazulni, pl. esténként órákba telik az elalvás, mert újra és újra végig kell gondolnia az aznapi párbeszédeket.
A kontroll funkciók alapvetően szervezik a viselkedést: kihatnak az érzelemszabályozásra, a szorongásszintre, érintik a szervezési képességet, stb. Emiatt függetlenül attól, hogy valaki mennyire mutatja ki, az érzései eláraszthatják. Gyakori, hogy nehezen tud nemet mondani; hogy könnyen oszt meg magáról olyan információkat, amiket utólag megbán; nagyon lelkessé tud válni – amit mások úgy jellemezhetnek, hogy „erős személyiség”, vagy „túl sok belőle”. Ezzel szemben mások rendszeresen lefagynak, és visszahúzódóvá válnak társaságban.
Általában tudja, hogy mit kellene csinálnia, de valami mégis mindig félresiklik. Idejét rosszul osztja be, gyakran kapja magát azon, hogy elcsúszott a munkával, túlóráznia kell; nehézséget jelent a háztartás vezetése. Másik oldalról megközelítve az asszociációk is szabadabban áramolhatnak, és nagyon sok – de nem mindegyik – ADHD-s emiatt különösen kreatív lesz.
Az ADHD felszíni képe ezekre épül. Ugyanakkor ezek megjelenése átfed számos más pszichiátriai kórképet, így a segítséget keresők gyakran lesznek félrediagnosztizálva. Ilyenkor a kezelések a magtüneteket és alapvető eltéréseket nem tudják figyelembe venni, és a terápiák bár sokban segítenek, néhány területen nem lesznek hatékonyak. Más esetben az érintettek megtanulják maszkolni nehézségeiket, csak épp kimerülnek a kompenzációban.
Várhatóan máskép vagy másféle terápiás intervenciókra fognak reagálni, így a diagnosztika kiemelkedő fontosságot tölt be ADHD esetén is. Mi, a diagnosztika során kiemelt hangsúlyt fektetünk az érintett neuropszichológiai deficitek feltárására és a differenciáldiagnosztikára – így protokollunk a kevésbé egyértelműbb esetekben is érzékenyen és megbízhatóan működik.